A salzburgi magyar gyerekekhez látogatott a Mikulás

Nemcsak a gyerekek, de még a felnőttek szívébe is varázslat költözött a SALZUNG Mikulás Ünnepén! Az egész termet beragyogta a gyermekek arcán tükröződő ünnepélyes izgalom és a piciny szívekből jövő, szeplőtelen boldogság. Kis fürkésző gyermeki szempárok villogtak mindenhol és a várakozás titokzatos hangulata lengte be a termet!

Évről-évre növekszik a közös ünnepekre ellátogató magyar családok száma, idén kiemelkedően szép számban gyűltünk össze, itt Salzburgban.Az elmúlt szombaton megrendezésre kerülő SALZUNG Mikulás Ünnepségén, körülbelül 70 család ünnepelt együtt.

A szervezőkkel, s megannyi önkéntessel már hetekkel az esemény előtt lázas munkába kezdtünk, hogy a gyermekek számára elhozzuk azt a csodát, amit a Mikulás eljövetele jelent számukra,

A rendezvény napján családias készülődés, s persze rengeteg szorgos kéz díszítette fel az esemény helyszínéül szolgáló, a nagy hírű, Orsolyita gimnázium nagytermét. Igazán örvendetes, hogy még a legkisebbek is kivették a részüket a készülődésben.

Nagy izgalommal nyitottuk meg a kapukat, s sorban érkeztek a kis gyermekek, családok, barátok.

Mindenki hordta a finomabbnál finomabb, házilag készített süteményeket, s a már megrakott asztal, még gazdagabbá, igazi, közös Szeretet-asztallá vált, ahol mindenki talált kedvére valót, főleg a kicsiny, falánk szájak. Már a megnyitó előtt ünnepélyes hangulatú közös Mikulásváró éneklés fogadta az újonnan érkezőket. Miután mindenki elfoglalta a helyét, a csilingelő dalokat a Mikulás érkezése törte meg, s a gyermeki éneket felváltotta az örömteli ujjongás.

Majd az összegyűlt magyar közösség meghatódva hallgatta és énekelte végig a  Kiss Kata zenekar Magyar vagyok című dalát, melyet Taskovics Judit, színésznő és a Salzburgi Magyar oktatás iskolás gyermekei adtak elő. A gyermekek szorgosan készültek még egy ”ajándékcsalogató” verssel és egy különleges tánccal is.

A várva-várt ajándékozás alatt igazán meghitt pillanatok tették teljessé az estét.

Egy új hagyományt is sikerült megteremteni az ünnep kapcsán. Felavatták ugyanis a Jóságfa névre keresztelt, textilre festett ünnepi fenyőt, melyre a gyermekek jóságai, jótettjei kerülnek majd fel évről-évre. Számos apró díszekre írott, gyermeki jócselkedet ékesíti máris a fát, amelyet először a Mikulásnak adhattak át a gyerkőcök, s ezután került a helyére, így érdemelve ki a finomságokat. A fotómontázsra nagyítva beleolvashatunk a szívmelengető sorokba.

Az emelkedett hangulatú program után megannyi játék és móka várta a gyerkőcöket, a szülők, barátok pedig válthattak egy pár szót egymással. Volt csapat és körjáték, arcfestés, barkácsolás és fotóanimáció készítés, illetve egy igazi táncórát is kipróbálhattak a gyerekek, az AlizDance Táncstudió jóvoltából.

A fotóanimációs videókat is hamarosan elérhetővé tesszük, amint azok teljes feldolgozásra kerültek.

Úgy érezzük sikerült megvalósítani, amit szerettünk volna: együtt, az anyanyelvünkön, otthonos közegben ünnepelve elhozni a gyermekeinknek azt a varázslatot, melyet egy szeretetteljes, összetartozó közösségben lehet csak átadni. Távol a hazánktól, de közös erővel, mégis otthon érezhetjük magunkat, s ebben a biztonságot, melegséget adó környezetben, ők is önfeledten, felszabadultan érezhetik magukat, s ez az emlék hosszú idő múltán is bennük fog élni.

Mindenkinek köszönjük a részvételt, s szívesen fogadunk élménybeszámolót Tőletek is. Ha valaki kedvet érez leírni, hogyan érezte magát, az bátran tegye meg, s küldje el nekünk.

Mindenkinek boldog, szeretetteljes és békés készülődést kívánunk! 

Reméljük, hozzájárultunk az szívek ünnepi díszbe öltöztetéséhez.

a Salzung csapata nevében, Molnár Alíz

tamogatoink