Hogyan neveljünk magabiztos, vidám, önálló gyerkőcöket, és közben ne veszítsük el az idegeinket :)

DSC 69122020 folyamán különleges ajándékot kapnak egyesületi tagjaink Péterfi- Frank Mária, salzburgi magyar pszichológustól. Havi rendszerességgel hívjuk az érdeklődőket gyermeknevelést, családi kapcsolatokat, életvezetést érintő beszélgetésekre, tanácsadásra. Egyesületi tagoknak a találkozókon való részvétel ingyenes.

 

Az első előadás témája az ősbizalom. Ez az élethez való alaphozzáállásunkat jelenti, hogy ez a világ jó, megbízható, vagy nem az.
Beszélgetni fogunk a későbbi kapcsolódásunkat meghatározó kötődési stílusokról. A kisbaba altatásáról, alvási- nem alvási szokásairól, ennek okairól, a kisbaba megnyugtatásáról, a cumiról vagy ujjszopásról és az első életévben megjelenő szorongásokról is. 

A februári előadáson a 2-4 éves kor között kezdődő önállóságról lesz szó. Beszélgetni fogunk az önállósághoz nélkülözhetetlen keretekről és családi szabályokról. A szobatisztaságról, a beszéd-és mozgásfejlődésről.

Márciusban az óvodások kezdeményezőkészségéről fogunk beszélgetni. Hogyan alakul ki? Hogyan támogassuk a kisgyerekeinket a barátkozásban? Hogyan tudjuk segíteni a közösségbe való beilleszkedésüket? A magas energiaszintről, amit sokszor helytelenül hiperaktivitásnak nevezünk. És a (testvér)féltékenységről.

Áprilisi témánk az iskolaérettség. Miért fontos, hogy a gyerekeink a nekik megfelelő időben induljanak iskolába? Hogyan tudjuk szülőként megfigyelni, hogy mennyire “érett” a gyerkőcünk? Beszélgetni fogunk a kognitív és erkölcsi fejlődésről és a szorgalom fontosságáról az iskola első éveiben.

Májusi témánk a serdülőkor, az identitás megszilárdulásának időszaka. A kérdések, amiket a beszélgetésünk alatt körbejárunk: meddig “normális” egy kamasz? A videojátékok kérdése, az online világ veszélyei. Szülőként, mit tehetünk?

Júniusi témánk a fiatal felnőttkor, az intim kapcsolatok kialakulásának ideje. Beszélgetni fogunk az elköteleződésről és családi mintáinkról.

Szeptemberben a felnőttkori fejlődésről beszélgetünk: a családalapításról, szerepeinkről, az életközép válságról.

Októberben a gyász témáját járjuk körül.

 

Ezek a fejlődési szakaszok egymásra épülnek, úgyhogy ha valmit nem sikerül jól abszolválnunk, akkor gördítjük tovább, ezért minden korosztály témájánál visszatérhetünk az elalvás vagy az ujjszopás problémájára például.A pszichológus szerint sokat segít a szülőknek, ha tudják mi zajlik a gyerekben.

Az előadások interaktív- beszélgetős jellegűek, gyakorlati tanácsokkal, tapasztalatcserével. Ha valaki előre szeretne kérdéseket feltenni, megteheti a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. 

 

tamogatoink