´56-os konferencia és megemlékezés Salzburgban

Merre száll a Szabadmadár címmel tartott 2020. október 24-én Salzburgban, a SalzUNG - Salzburgi Magyar Egyesület minikonferenciát és megemlékezést az 1956. október 23-i nemzeti ünnep kapcsán. 
A rendezvényen személyesen, illetve az élő közvetítés által online is részt vehettek az érdeklődők. 
 
Kotolácsi Mikóczy Ilona, a SalzUNG - Salzburgi Magyar Egyesület elnöke köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar egyesület legfőbb feladatának azt tartja, hogy Ausztriában magyarok és osztrákok ne csak egymás mellett éljenek, hanem valódi, megismerésen, elismerésen és tiszteleten alapuló együtt-létben. Az együttlétért viszont meg kell dolgozni, s ezt tekinti egyik fő feladatának a SalzUNG is. Az elnökasszony kifejtette: “Kiváltságos pozícióban vagyunk a nyugati diaszpórák világában, hiszen Magyarország tőlünk nincs olyan messze, s a közép-európaiságot, mely sokkal inkább kultúra és sors, mint állam - Kunderát idézve, itt is a maga teljességében meg tudjuk élni. Magyarként, együtt az osztrákokkal.” 
 
Videó-üzenetben bejelentkezett a konferenciára Máthé Áron történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának alelnöke is. A szakértő hangsúlyozta: Nem szabad bagatellizálni az 56-os eseményeket. Nem szabad azokra a kishitű hangokra hallgatni, melyek arra hivatkoznak, hogy ez csak egy két hetes fellobbanás volt. Az 1956-os nemzeti összefogás kiteljesedett a későbbi néma tüntetésekben, a passzív ellenállásban, majd pedig 1989-ben, az oroszok kivonulásában, s a szabad választásokban. 1956 eseményeire máig büszkeséggel gondolhatunk. Október 23-án menő magyarnak lenni.”
 
Az egykor a Terror Háza Múzeum munkatársa, ma Salzburgban élő magyar történész, Angi Anita személyes visszaemlékezésben számolt be találkozásairól a szabadságharc egykori résztvevőivel, túlélőivel. Előadásában a magyar néplélek szabadságvágyát vizsgálta a kárpát-medencei évezredünk történelmi eseményeinek tükrében. Angi szerint: Forradalmaink és szabadságharcaink - relatív sikertelenségük ellenére - a közös nemzeti emlékezet olyan kincsei, melyek a nemzettudatot és az összetartozás érzését érősítik bennünk, határon innen és túl.
 
A rendezvény másik témája a diaszpóra identitás volt. Kettős identitásról beszélhetünk, hiszen saját nemzeti identitását itt az ember kisebbségben éli, s attól függően, hogy első - másod - vagy sokadgenerációs épp a szóban forgó személy, kötődik a többségi nemzeti identitáshoz is. Péterfi-Frank Mária pszichológus elmondta: “Az identitás fejlődéséről való elméleti tudást ültessük át a gyakorlatba a gyermekeinkkel, serdülőinkkel való munkában - így támogatva a pozitív nemzeti identitás kialakulását bennük. Segítsük őket abban, hogy mindkét nyelvet magas szinten elsajátítsák, s tegyük szívügyünkké, hogy kortárscsoportban együtt éljék meg a magyarságukat.”
 
A rendezvény a Salzburgi Magyar Egyesület “Magyar Oktatás” című projektje keretében, a Magyar Kormány támogatásával valósult meg. 
 
Ricz Eleonóra, a SalzUNG titkára így nyilatkozott: “Furcsa, koronavírusos időket élünk. Mi a SalzUNG-ban arra törekszünk, hogy a technika segítségével méginkább fogjunk össze, legyen egy támogató közösség a nehéz időkben is itt a nyugati magyar diaszpórában. Ezért szervezzük szakmai konferenciák sorozatát, ahova személyesen csak keveseket, az online világban viszont várjuk a tömegeket is. Meggyőződésünk, hogy most méginkább össze kell kapaszkodnunk.” 
 
 
Dr. Kotolácsi Mikóczy Ilona

Please publish modules in offcanvas position.