Cipősdoboznyi szeretetcsomag

Indul a SalzUNG idei karácsonyi akciója! 
 
A Salzburgi Magyar Egyesület hívja a salzburgi magyar közösség minden jószándékú tagját, hogy vegyen részt a karácsonyi akciónkban.
Tavaly fantasztikusan megmozdultatok, hihetetlen mekkora erő mozog abban, ha egy jó ügy mentén össze tudunk állni.
Idén ismét gyűjtünk, s ismét szeretnénk személyesre venni az adományozást.
Az ajándékok egyrészt gyerekeknek, másrészt magukra maradt nehéz sorsú időseknek lesznek.
  
Rénszarvasszánunk útnak indul Salzburgból, megáll Szabolcsban, ahol a helyi Református Egyház segítségével juttatjuk el ajándékainkat, majd megérkezik Esztelnekre, a gyerekekhez.
Adományaink egy része a Tornyospálcai Református Egyházközség rászorultjai számára mennének. A rászorultak minden korosztályból vannak, a helyi egyházközség üzemeltet bölcsődét, óvodát és részt vesz a házi segítségnyújtásban. A támogatottak között lennének egészen kicsi gyerekek, mozgáskorlátozottak és egyedül élő idősek.
Esztelneken, Székelyföldön a Szent Rita Napköziotthonban 32 nehézsorsú gyermekkel törődnek. Félárvák, árvák vagy egyszerűen nagyon nehéz anyagi körülmények közül érkeznek a gyerekek. 3-16 évesek. A településen megszűnt a ruhagyár, a családfenntartók napszámba kényszerültek. Minden segítség jól jön!
December 4-éig gyűjtjük a csomagokat, melyeket aztán repítünk is az ajándékozottaknak. Köszönjük az Innsbrucki Főkonzulátus segítségét és támogatását - általuk a csomagok biztosan azokba a kezekbe kerülnek, ahova szánjuk őket.
 
Aki szeretne csatlakozni, emailben (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)  kérhet tőlünk egy-egy nevet, s néhány információt az adományozottról. Egy névre szóló magyarul írt levélkének is biztosan megörülnek majd. Így lesz személyes, így lesz karácsonyi.
 
 
 

Please publish modules in offcanvas position.