A 417 x 636 cm-es, közel másfélszeres életnagyságú alakokat ábrázoló Krisztus Pilátus előtt című festmény témáját János evangéliuma 18. részéből merítette: Krisztus és Pilátus első találkozását ábrázolja. A válság csúcspontját ragadta meg Munkácsy: a döntő összecsapást, amelyben szemmel láthatólag a hitében erős Krisztus a győztes. Poncius Pilátus helytartói székében ül, rosszkedvűen latolgatja, mitévő legyen, mit mondjon, így hármas konfliktus alakul ki: Jézus és a tétovázó, de a monolitikus hatalmat mindenképpen védő római helytartó között, Krisztus és vádlói, valamint Pilátus és a tömeg között. Ahány alak, annyi magatartásforma, annyi gesztus. Vannak fanatikusok, gonoszok és együgyűek is a tömegben.

A vádló főpap igyekszik méltóságteljesnek és igazságosnak, elfogulatlannak mutatkozni. Mások nem titkolják gyűlölködésüket, sunyi, álnok tekintettel követik az eseményeket, ellenséges arckifejezéssel kiáltoznak. Számukra a fiatal férfi veszélyezteti a fennálló rendet, s ezért inkább döntenek Barabásnak, a közönséges rablónak a szabadon bocsátása, mint a magát Messiásnak nevező Jézus felmentése mellett. Ezt az ellentétet, feszültséget elsősorban színekkel fejezte ki Munkácsy, a vérbeli kolorista. Elmondta barátainak, hogy a Biblia olvasásakor Jézus ruhájának fehér színe gyújtotta fel először képzeletét. Döntő a képen a fehér: sugárzást, tisztaságot jelent Krisztus alakján. A történeti hűségnek megfelelően fehér ruhában van a helytartó is, de felvillan egy fehér folt Krisztus mögött, egy hadonászó férfi ingeként, valamint a gyermekét tartó anya és egy idős férfi fejkendőjén is. Színpompájával tűnik ki a vádló főpap és a Pilátushoz közel ülők, állók ruházata. A festőre jellemző kék-vörös-fehér színhatás a drámaiság egyik biztosítéka, a másik drámai elem a kompozíció. Krisztus középen áll, tekintetünk az ő összekötözött kezéről indul el Pilátusig, és vezet tovább az anya alakjáig, az ágáló farizeusig, s vissza a fegyverrel kordont tartó katonán át a főalakig. Az ecsetjárás ugyancsak feszültséget hordoz: élénken, szélesen, indulatosan, szinte vibrálóan rakta fel Munkácsy a festékfoltokat. A festőt a kiélezett pszichológiai helyzet, a vélemények ütköztetése izgatta a képen. Nem az elmesélő munkált itt elsősorban (bár a Biblia ismeretében minden alakot, minden mondatot "be tudunk azonosítani"), hanem a drámai zseni: a festő nemcsak az eseményeket, de az eszmék küzdelmét
is érzékeltette.

Forrás: Sz. Kürti Katalin, Hapák József (fotó): Munkácsy Mihály Krisztus-képei
Alföldi Nyomda RT., Debrecen, 1993 (nincs oldalszám)

Forrás: http://mek.oszk.hu/01300/01358/html/elemzes.htm

Munkácsy Mihály: Ecce homo! 1896, Olaj, vászon; 413x605 cm

Munkácsy Mihály festménye a Jézus megkorbácsolását követő jelenetet ábrázolja, amikor Pilátus
bíborpalástba öltöztetve, fején töviskoronával kivezetteti őt a tömeg elé.

A római helytartót ezúttal nem a kegyetlenség motiválja, ellenkezőleg, szeretné megmenteni a
vádlottat, de még inkább önmagát. Kelepcében van. Nem akarja elítélni Jézust, mivel az ellene
felhozott vádakat hamisnak találja, de a felbőszült, keresztet követelő tömeg miatt fel sem
mentheti, mert az a karrierjébe, sőt akár az életébe kerülhet.

Sok mindent megpróbált már. Felajánlotta, hogy kegyelmi jogkörénél fogva elbocsátja Jézust,
ám a sokaság Barabást választotta. Faggatta őket: Mi rosszat tett ez az ember? Válasz nincs,
csak hisztérikus üvöltés: feszítsd meg! Nem hatnak itt észérvek, a tömeg ítéletet akar, nem
igazságot. Ekkor jön a végső kétségbeesés szülte mentő ötlet: megkorbácsoltatja Jézust. Erre
mint római helytartónak ítélet nélkül is joga van a közrendet megzavaró személlyel szemben,
Jézus ügye pedig igencsak megzavarta a Pászkát ünneplő város közrendjét. Pilátus azt reméli,
ha a tömeg meglátja a véresre vert embert, talán megesik a szíve rajta, és beéri ennyivel.

Kiviszi hát a megkorbácsolt, megalázott, kigúnyolt Jézust eléjük, és elhangzik a halhatatlan mondat:
Ecce homo! Íme az ember!

Pilátus szándéka egyszerűen az lehetett, hogy szánalmat keltsen, és nevetségessé tegye a
vádat. Így mutatja a képen teátrális karmozdulata is: Íme, nézzétek ezt a szerencsétlen embert!
Mit akartok még tőle? Miféle veszélyt jelenthet számotokra? Még hogy ez trónkövetelő?
Ugyan kérem! Ha volt is valami vétke (én ugyan nem találtam), tessék, megkapta érte a magáét.
Engedjétek hát, hadd bocsássam el! – Így Pilátus, az egyszerű lélek, akinek fogalma sincs,
mi zajlik itt, mi a tét valójában. Ennyit akarhatott közölni.

Ám szava, akaratán és tudtán kívül, mérhetetlenül több, az emberi öntudat, önismeret,
öneszmélés kulcsmondata. Íme, az Ember! Íme, ilyen az ember, félholtra vert, megalázott,
a világba kivetett lény! Íme az Ember, amilyenné lett Ádám, az első ember óta! Íme, ti vagytok
ez az ember. És mi mind. Íme, az önmagát megkoronázó, önbecsapó ember! Bíborruhát,
királyi koronát ölt, és nem veszi észre, hogy koronája tövis, maga fonta magának, maga gyötri,
kínozza, korbácsolja, adja halálra magát naponta önnön bűneivel! Ezt jelenti az Ecce homo!
És ezt is: Íme, az ember, az igaz ember, a bűn előtti, Isten akarata szerinti ember, aki megőrizte
emberségét, mert engedelmes volt Istennek! Íme, az ember! Őt juttattátok ide! – Munkácsy Jézusa
nyugodt arccal, emelt fejjel, egyenes tartással áll a tömeg fölött. Nem ő a nyomorult, szánalomra
méltó, ítélet alatt álló – hanem az ember.

Forrás: https://kepmas.hu/ablak/ecce-homo-lepj-kozelebb-a-kephez