Az Egyesület vezetősége bemutatkozik
Dr. Kotolácsi Mikóczy Ilona
elnök
Jogász vagyok, nemzetközi joggal, emberi jogokkal foglalkoztam sok-sok éven át az ENSZ illetve az Európai Parlament keretei között. Felvidéki magyar vagyok, az élet sodrása Pozsonyon, Budapesten, Kölnön és Brüsszelen át ide vezetett Salzburgba. Hiszek abban, hogy nem megengedhető az elszigetelődés, emberek, népek között hidakat kell építeni. Itt Salzburgban elsősorban az osztrák és a magyar kultúra között. Meg magyar és magyar között. Látom, érzem, tudom, hogy a magyar diaszpóra identitással elvégzendő dolog van. Ezért szervezzük oktatási, kulturális projektjeinket. Szeretnénk, ha az itteni magyarok nem veszítenék el identitásukat, kapcsolódnának gyökereikhez. Hiszem, hogy ez a jó integrálódásnak is az alapvető feltétele. Négy gyermekem van. Az ő jövőjükhöz is fontos, hogy tudják, honnan jöttek. Hogy lássák, a közösségért folytatott egyesületi, önkéntes munkának nagy értéke van. Ők tehát a legfőbb mozgatórugóim.
Péterfi-Frank Mária
alelnök
Család-és párkapcsolati tanácsadó szakpszichológus vagyok, csaknem húsz éve dolgozom gyerekekkel és felnőttekkel. Szabadkán születtem, kisebb-nagyobb kacskaringók után 7 évvel ezelőtt a férjemmel és a gyerekeinkkel Salzburgba költöztünk. Ugyanúgy, ahogy közölünk a legtöbben, akik egyedül vagy kiscsaláddal érkeztek ide, Ausztriába, mi is hátrahagytuk a kapcsolati hálónkat. Ezt a hálót nem csak a szüleink, rokonaink, barátaink alkotják, hanem a szomszédok, gyerekkori iskolatársak is, akikkel elcsodálkozhatunk, mekkorát nőttek a gyerekeink, amikor összefutunk a piacon és a tudat: amikor elromlik az autó, pontosan tudjuk kit kell felhívni hogy ajánljon egy jó autószerelőt. Mint a biztonsági háló, amely megtartja a kötéltáncost, ha elveszítené az egyensúlyát, úgy tart meg minket a közösségi hálónk. Ebbe a hálóba szülőföldünkön beleszülettünk és szinte magától alakult ki az évek alatt, azonban itt nekünk kell megszőnünk. Biztonsági háló nélkül a kis megbillenések is ijesztőbbek. 2020 óta a Lélekkuckó interaktív pszichológiai előadássorozatot vezetem. A salzburgi magyar egyesületben való lelkes munkámmal ezt az erős, megtartó közösséget szeretném építeni.
Dr. Psenák Oszkár
pénztáros
Felvidéki magyar vagyok, Érsekújvárott születtem. Az érettségi vizsga után Prágában a Károly egyetem első orvosi karán folytattam tanulmányaimat, majd kutatóként dolgoztam az egyetemen, illetve párhuzamosan a prágai központi egyetemi kórház belgyógyászati klinikáján. 2004-ben kerültem a Salzburgi Egyetemi Kórházba. A szakorvosi vizsga után reumatológiára szakosodtam. 2007 óta foglalkozom ezzel a szakterülettel. Szabadidőmben szeretek járni természetbe, foglalkozom történelemmel és szeretem a zenét, mivel gyermekkoromban 8 évig jártam zeneiskolába zongora szakra. Örülök, hogy a Salzburgi Magyar Kör által megismertem sok kedves magyar honfitársat és így tudunk egymásról és együtt hozzájárulunk az itteni magyar közösség fejlesztéséhez.
Ricz Eleonóra
titkár
Multimédia és adatbázis szakértőként a Red Bull központi irodájának nemzetközi értékesítési részlegén foglalkozom piackutatással és vásárlói szokások feltérképezésével 2o16 óta. Vajdaságban, Szabadkán születtem és hosszú magyarországi tartózkodás után, közel 7 éve vetett a sors, immár családanyaként Ausztriába. Tanulmányaimat Szegeden végeztem. A többnyelvűség, a multikulturális közeg az életem szerves részét képezte a kezdetektől. Rendkívül fontosnak és hasznosnak tartom a különbözőség megismerését, más-más szokások, nyelvek, kultúrák, emberi viszonyok és viselkedési normák feltérképezését. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy a soron következő generációnak mindennél fontosabb továbbszármaztatnunk gyökereinket, anyanyelvünket, szokásainkat, kultúránkat. Ezt a küldetéstudatot igyekszem gyermekeimnek is továbbadni. A Salzburgi Magyar Egyesület tagjaként külön öröm számomra, hogy egy rendkívül jól funkcionáló csapattal együtt vehetek részt nemzeti identitásunk megőrzésében.
Angi Anita
elnökségi tag
Történész vagyok, a budapesti Terror Háza Múzeum munkatársaként 12 évet töltöttem el, illetve a Budapesti Kommunikációs Főiskola óradójaként tanítottam XX. századot. A történettudomány mellett turizmus marketinggel foglalkozom 2006 óta, mely àltal számos helyre eljutottam és rengeteg kultúrát megismerhettem. Egyszerre vagyok az ideák és a praktikum embere, ezért is vonul végig az életemen a látszólagos kettősség: a marketinges civil élete és a történész elhivatottsága. Az utak azonban egy felé tartanak; minél többet megtudni az emberiség történetéről, sokrétűen gondolkodni és használható tudást szerezni. Szenvedélyem az olvasás, a könyvek között érzem otthon magamat. Hiszek benne, hogy van létjogosultsága az ügyek mentén gondolkodásnak és a párbeszédnek. A Salzburgi Magyar Minikönyvtár és a SalzUng Gimi pedig olyan platformok, ahol úgy gondolom, valódi értéket teremthetünk. Egyedülálló nyelvünkkel és gondolkodásmódunkkal magyarnak lenni a világban szép feladat és izgalmas kihívás, álljunk együtt elébe!
Dr. Farkas Andreas
elnökségi tag
Budapesten születtem. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc után kényszerültem elhagyni hazámat. Az orvosi egyetemet már Bécsben végeztem. Jelenleg már nyugalmazott szemész szakorvos vagyok, a Salzburgi Magyar Kör ténykedésében a kezdetektől jelen voltam. Szívügyem a magyar irodalom, a magyar kultúra, szívesen osztom meg vers- és egyéb irodalmi élményeimet a helyi magyarokkal. Évekig az egyesület pénztárosaként is tevékenykedtem.
Körmendy Margit
elnökségi tag
Ötven éve az erdélyi Kolozsvárról menekültem Salzburgba. A Ceaucescu rezsim elnyomása miatt hagytam ott szülőföldem, s választottam Ausztriát új hazámnak. Megtanultam németül, s kozmetikusként dolgoztam éveken át. Világéletemben a művészetek, a művészettörténet érdekelt, a vágyam, hogy ebben lubickolhassak, nyugdíjas éveimre tolódott ki. Mai napig a Salzburgi Egyetemen hallgatok művészettörtémnetet, s közben élvezem Salzburg város pezsgő kulturális életét, a kiállításokat, a koncerteket. Úgy gondolom, mi magyarok is sok értéket tudunk felmutatni, ezért mindig szívügyem volt a Magyar kulturális értékek Salzburgba hozatala és megmutatása az engem befogadó közösségnek. Otthonra találtam itt, minden porcikámmal szeretem ezt a várost.