A magyar kultúra napja és a himnusz története dióhéjban

himnuszA rendszerváltás óta ünnepeljük a magyar kultúra napját január 22-én, mely évről évre nagyobb programkínálattal kerül megrendezésre belföldön és külföldön egyaránt. Vajon azt is tudjuk, miért ma és miért Kölcsey Hymnusával szokás ünnepelni?

A reformkor hajnalán egyre fokozódó feszültség volt jellemző a magyar szellemi életre. A magyar trónon ekkora pletykák szerint nem túl tehetséges I. Ferenc király ült a Habsburgból házból. Elődje II. József rendeleti kormányzásával elvetette az ellenállás magját, halála után pedig a gyengébb kezű uralkodó színre lépésével a nemesség egyre nyíltabban fejezhette ki a nemzeti identitását és a birodalomtól való leválási szándékát. Ebben az izgalmas és pezsgő korszakban született meg Kölcsey Ferenc himnusza (Hymnus, a Magyar nép zivataros századaiból), a fennmaradt kézirat szerint 1823 január 22 dátummal. A kézirat közel száz évig rejtőzködött, majd csak a második világháború után került elő és került méltó helyére az Országos Széchényi Könyvtár tulajdonába.  A Kölcsey által szerzett Hymnus a magyar nemzet hivatalos himnuszává csak a rendszerváltáskor vált.

Hymnustól Magyarország Himnuszáig vezető út: 
Keletkezésekor nem kavart nagy hullámokat, első megjelenése Kisfaludy Károly Aurórájában szinte visszhang nélkül maradt. Apróbb sikerekkel (nyilvános felolvasásokkal) jut el a szabadságharc előestéjéhez, 1844 májusában nyújtja be Erkel Ferenc a Nemzeti Színház pályázatára az akkor már halott Kölcsey Hymnusának megzenésítését, melyet visszaemlékezése szerint egy óra alatt írt meg. (Eredetileg a mainál jelentősen gyorsabb ritmusban.) A pályázatot elbíráló tíz tagú bizottság Vörösmartyval Szigligeti Edével és több zeneművésszel egyöntetűen Erkelnek ítélte az első díjat. A művet július elején mutatták be a Nemzeti Színházban, kitörő siker fogadta és innentől indult diadalútjára, részéve vált a korszak lelkesítő ünnepi zenedarabjainak. Nemzeti fohásszá válása azonban csak a kiegyezés után kezdődött meg. Eleinte iskolai és állami rendezvényeken együtt a Szózattal játszották, majd amikor elkészült a darab zongora átirata akkor a legkisebb településeken is könnyedén le tudják játszani, így szerezve egyre nagyobb ismertséget a darabnak.

A 20. század elején felmerült az igénye annak, hogy ne az osztrák császári himnuszt énekeljék (Gotterhalte) az iskolákban, hanem legyen helyette a Hymnus a magyar himnusz. Ez a téma az országgyűlésen is napirendre került, de hamar lesöpörték onnan. Közben azonban a nép körében megállíthatatlan volt a himnusz népszerűsége, egyre több helyen énekelték és egyértelművé kezdett válni, hogy Kölcsey és Erkel himnusza egyben az ország himnuszává is vált. 1918. október 23-án a debreceni egyetem felavatásakor csendült fel utoljára Magyarországon a Gotterhalte, ezt követően már Erkel művét játszották mindenhol himnuszként, ámbátor erről jogszabály akkor még nem rendelkezett. 1923-ban, a Hymnus születésének századik évfordulóján Horthy tette egyértelművé hivatalosan az állami ünnepségen, hogy a Hymnus állami jelkép. Ekkorra datálhatjuk azt is, hogy felállva hallgatjuk és énekeljük. Trianon után az ország gyászának megfelelően egyre lassabban és borúsabban énekelték, majd Hóman Bálint kultuszminisztersége idején született meg a rendelet arról, hogyan és mikor lehet énekelni. A második világháború után az érkező szovjet típusú rendszer szerette volna azt ország himnuszát könnyebben emészthetőre cserélni, azonban a feladattal megbízott Kodály Zoltán és Illyés Gyula sikeresen lebeszélték erről az illetékes döntéshozókat. Jellemző a korszakra, hogy ekkoriban leginkább szöveg nélkül csak a zenét játszották le a rendezvényeken. Törvénybe csak a rendszerváltáskor lett iktatva mint az ország hivatalos himnusza. Elmondhatjuk tehát nemzeti himnuszunkról, hogy nem felsőbb hatalom megrendelésére gyártott és törvénybe iktatott himnuszról van szó, hanem a nép által lett nemzeti himnusszá az évszázadok folyamán, organikus fejlődés révén. Ez teszi igazán különlegessé. 

Érdemes meghallgatni a XX. század egyik legnagyobb magyar színésze tolmácsolásában:

 

tamogatoink