Éves beszámoló 2021

A SalzUNG Salzburgi Magyar Egyesület 2021 évi beszámolója





 
 
 
 
 
Beszámoló a Salzburgi Magyar Egyesület – SalzUng 2021-es tevékenységéről
Készítette: Kotolácsi Mikóczy Ilona, a SalzUNG elnöke
 
2021-ben komoly évet zártunk, sok-sok kihívással a járványhelyzet miatt, de nagyon sok mindent sikerült egyesületi szinten is megvalósítanunk. 
 
Megünnepeltük nemzeti ünnepeinket, március 15-én ünnepi gondolatokat videóüzenetben osztottunk meg, a nemzeti összetartozás napja alkalmából Mattseen, az emlékműnél koszorúztunk, október 23-án pedig nagyszabású rendezvényt tartottunk az Innsbrucki Főkonzulátussal közösen Salzburg belvárosában, a Dóm kórustermében.  
 
A Határtalan - Grenzenlos c. Képzőművészeti projektünk keretében újra neves magyar művészeket láttunk vendégül Salzburgban. Csodálatos képek születtek az alkotóhét alatt, melyeket szintén a Kapitelplatzon, a Dóm Kórustermében állítottunk ki. 
 
Salzburgi Sokadalom címmel helyi magyar tehetségeket bemutató estet szerveztünk. 
A gyerekeknek a felvidéki Kuttyomfitty Társulat hozott színvonalas népzenei programot. 
A Hellbrunni Kastélyparkban 120 fő részvételével tartottunk gyereknapot. 
A SalzUNG Mikulása 58 magyar gyerekhez vitte el az egyesület ajándékcsomagját.
 
Kiemelt témaként kezeltük az idén a kétnyelvűség hatását gyerekeinkre, miért előny ez, hogy lehet az anyanyelvet megtartani, erősíteni, milyen lehetőségek rejlenek ebben az itt felnövő gyerekek jövőjében,  továbbtanulási lehetőségeiben, karrierjében. Az Innsbrucki Egyetemmel, a Magyar Főkonzulátussal egyetemben szakértői konferenciát szerveztünk, melyet online előadássorozattal folytattunk az érdeklődő szülőknek is. Visszanézhető honlapunkon.
 
Felnőtteknek rendszeresen szervezzük játékos műveltségi csapat-vetélkedőnket, QUIZ NIGHT címmel az Eder Sörözőben. 
 
A Magyar Iskolai Programunkban működik a kicsiknek a Brumi Ovi, illetve az iskolásoknak három korosztályos csoportban az oktatás. Könyvtárunk immár nemcsak online, hanem igazi formában is helyet kapott. Júliustól saját irodát bérelünk a SALK mögött, ahol egyrészt zajlik az oktatás is, illetve szerveztünk már Könyvszüretet  is a remek könyvtári ajánlatunkból. 
 
A járványhelyzet miatt online szerveztük meg az itt élő magyar kézművesek karácsonyi vásárát - nem várt nagy sikerrel. 
 
Cipősdoboznyi Karácsony címmel Székelyföldre, Esztelnekre és Magyarország keleti csücskébe, Tornyospálcára küldtünk adományt. Köszönjük a közösség elkötelezett adakozását a nemes célért. 
 
Rendezvényeinken egyre több osztrák barátunk is megjelenik. Fontos számunkra, hogy a magyar kultúra, művészet, nyelv és közösség presztizsét erősítsük Salzburgban. Ez a kulcs ugyanis ahhoz is, hogy megmaradjanak gyerekeink is magyar identitásukban. 
 
Összegzés az anyagiakról
 
2021-ben összesen 23.457 € érkezett a számlánkra, melynek számlaállása 2021. január 1-jén 4.297 € volt
 
Kiadásaink a projektekre bontva
 
Oktatás     2.787 €
Gyereknap    781 €
Zenés vacsoraest CULT IM   932 €
Salzburgi Magyar Sokadalom   1.593 €
Trianoni megemlékezés   0 €
Grenzenlos művésztábor   5.214 €
Október 23-i ünnepség   1.607 €
Frauenlauf   100 €
Konferencia a kétnyelvűségről   6.432 €
Mikulásfutam   360 €
SalzUNG karácsony a partnereknek   336 €
Magyarul olvasok   715 €
Vidd magaddal törikönyv szerzői díjai   2.900 €
működési költségek   3.265 €
 
A költségvetés tételes kimutatásáról a január 29-i közgyűlésen a tagság részletes kimutatást is kap.
 
Fő támogatóink
Anyagi támogatást kaptunk működésünkhöz a Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságától, az osztrák Bundeskanzleramttól, illetve tagságunk tagdíjbefizetéseiből.
 
Tagdíjbefizetésekre az idén is számítunk, kérjük támogassátok munkánkat. Az éves tagdíj idén is 40€.
Számlaszámunk:
IBAN: AT86 3502 2000 1803 2797
BIC: RVSAAT2S022
 
 
 
 

Please publish modules in offcanvas position.